Kedves Mindenki!

Köszönjük, hogy eljöttetek, hogy részt vettetek,

hogy vonultatok

https://picasaweb.google.com/109531379304443376828/Felvonulas?feat=email

aztán velünk hallgattátok Varró Danit, -akinél jobban csak Zsófit, és Misit szerettünk meg

https://picasaweb.google.com/103175599671076965353/Pbhn2011?authkey=Gv1sRgCK7t1o-55Zi3OQ

aztán velünk hallgattátok a koraszülött ellátásról dr. Schill Beát, aki TÉNYLEG az egyik legelhivatottabb doktornő a világon, dr. Adamovich Károlyot, aki tudott viccelni is ebben a nehéz témában, Fehér Hajnalkát, aki gyermek pszichológusként naivát játszva feltette az igazi kérdéseket, és Fábián Marika moderátort, aki nem volt rest kekeckedni.

És ezúton köszönjük, hogy a rettenet idő ellenére még másnap is eljöttetek, ráadásul rengetegen, és meghallgathattuk dr. Bereczki-Barna Szilvia előadását a hordozás rejtelmeiről, Ringatózhattunk Baliné Valkai Anitával, divatbemutatózhattunk

https://picasaweb.google.com/109531379304443376828/Divatbemutato

sőt az EccPecc zenekarral ugrálhattunk, EGYÜTT.

(A tombolát most hagyjuk, mert én idén sem nyertem semmit, egyéb mázlisták borhűtőt nyertek borostul, ökobiokencéket, kreatív könyveket..)

Remélem, hogy mindenki legalább annyira jól érezte magát, mint mi, és hogy megkapott minden választ arra, hogy hordozni miért jó, és hogy mikor, mivel, hogy érdemes.

Minket itt mindig megtaláltok, 

http://hurcibaba.blog.hu/

ÜDV! 

 

 

Esőhelyszín

 2011.09.19. 23:27

 Kedves érdeklődőink, kedves látogatóink!


Senkit ne riasszon el a borongósra fordult időjárás! Keddi programjainkat is megtartjuk az eredeti terveknek megfelelően, a Sétatértől nem messze.

Esőhelyszínünk a Janus Pannonius utca 4. szám alatt lévő Caritas!!

Az udvarról nyíló Lovag teremben leszünk rossz idő esetén. 


Szeretettel várunk!


 

HORDOZÓS FELVONULÁS

 2011.09.14. 22:37

Ha Pécsi Babahordozó Napok, akkor hordozós felvonulás! Szeptember
18-án, vasárnap délután 17.00-kor találkozunk a Székesgyház
lépcsőinél.
Az idei hordozós felvonulás útvonala nem sokban tér el a tavalyitól. A
belvárosban sétálunk és lényeges, hogy minél több lépcsőn
jöjjünk-menjünk, ezzel is demonstrálva, hogy mennyire megkönnyíti a
közlekedést (is) a hordozás. A Pécsi Székesegyház előtti lépcsőitől
indulunk, átvágunk a Szent István téren le a Szent Ferenc-szoborig és
onnan felsétálunk a Széchenyi térre, a Lófarához.
Esőhelyszín: ugyanott, ugyanúgy, ugyanaddig, ugyanannyira... csak
mindez szép, színes esernyők alatt...

TOMBOLA

 2011.09.14. 14:19

Idén is tombol a tombola!


Válogassatok kedvetekre, hogy melyik nyereményeket szeretnétek megnyerni!
Szeptember 20-án, kedden, az EccPecc koncert után sorsolunk.

 

Gyertek el, vegyetek jó sok tombolát és nyerjétek meg az alábbiakat!

1 db 3000 Ft összegű vásárlási utalvány az Okita-Sí üzletben

1 db őszi tanyasi csomag vegyszermentes gazdaságból – Pandur Zsanett

1 db családi belépő az Orfűi Vizimalomba

1 db horgolt hordozós nyaklánc

2 borcsomag – Kiss Pince Villány

1 db kecskecsomag – Bizse-porta

Nemezelt hordozós nyaklánc

Finy Petra: Tesó-ügy c. könyv

Horgolt játékcsomag – Ronimami

Pénztárca – Belinbolt

2 fülbevaló

Varró Dániel: Akinek a lába hatos c. könyv

Borhűtő

Mézes teázós csomag

Borhordozó

Hajtka vásárlási utalvány

Dr. Varga Eszter felajánlása:

1 db 25ml-es krémdezodor.
1 db 50ml-es popsikenőcs
1 db oliva szappan kis szütyőbe csomagolva
1 db 3 darabos készlet (1 oliva, 1 levendulás, 1 pici samponszappan)
fa dobozban, és celofánban

Egyszeri 15 %-os kedvezményre jogosító vásárlási utalvány a Kanga boltban

 

Varró Dániel :)

 2011.09.12. 22:38

Tudjátok ki az idei Pécsi Babahordozó Napok Sztárvendége?

Ki az a méltán népszerű költő-író, kinek tegnap volt a születésnapja? (Innen is sok-sok boldogságot, inspirációt és ihletet kívánunk neki! :))

Aki már 12 éves kora óta sikerrel publikál?

Aki egyedülálló módon verset írt a hordozásról?

Akinek legújabb verseskötete már előjegyezhető a könyvesboltokban? (Akinek a foga kijött címen jelenik meg várhatóan pont a III. Pécsi Babahordozó Napok befejezte után) 

És aki felolvas és dedikál nekünk és kedves hallgatóinak majd a Sétatéren a III. Pécsi Babahordozó Napok standja mellett?

 

IGEN! Ő VARRÓ DÁNIEL!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Fotó az Origo.hu-ról)

 

Fogadjátok majd nagy-nagy szeretettel, és oly lelkesedéssel, amilyennel mi, a szervezők várjuk őt!

Már csak 6 nap!

 2011.09.12. 21:56

 Sziasztok!

 

6 nap, és kezdődik a Pécsi Örökség fesztivál keretein belül III: Pécsi Babahordozó Napok!

Itt van a letölthető szórólapunk,
hirdessétek jóhírünket addig is :)

 

 

LETÖLTHETŐ PLAKÁTUNK

Letölthető szórólapunk

 

 

Várunk szeretettel programjainkra
minden kedves érdeklődőt!

 

Hívjátok el szomszédasszonyaitokat, sógornőtöket, barátnőiteket is!

 

 

 

 

rongy monológ

 2011.09.10. 22:22



nincs egy rongyom, mi legyen?
e kérdés nem idegen.
legyen bármily év- vagy napszak,
soha nem hagy hidegen.
a szekrényben kotorászok,
a komódom rendezem
mind magammal parolázok:
a fülbevalót kivegyem?
e monológ évek óta
ismétlődik szüntelen
lássuk csak! mi lenne? hogyha...
a kis kockást felveszem.
mit szólna, ha ebben látna?
tetszenék-e Neki? nem?
hátul mintha kissé lógna...
ó, de hisz ez katasz-strófa!
nézne rám sok ferde szem,
jobb, ha gyorsan leveszem,
s az ötletet elvetem.
mit vegyek fel? mit vegyek fel?
így toporgok minden reggel.
s a tükörtől kérdezem:
kényelmesen? rétegesen?
csinosan? vagy kecsesen?
csíkosan? vagy pettyesen?
a választ soha nem lelem.
ez a szín egy kicsit sápaszt,
ez meg inkabb öregít
sokat mutat, keveset fed,
előnytelen, túl feszes...
nincs. egy se tökéletes.
félre kazal! félre vállfa!
most az ágyon duzzogok
mit vegyek fel? nincs egy rongyom!!
jaj, a szívem úgy zokog.
...
ó, én rongyos rongytalan!
életem nem gondtalan

s ha a gyermekem hordozom,
a kérdés, lássuk! változott?
legyünk sportos? legyünk trendi?
hogy kell ma játszózni menni?
ki tudja ó, hogy ma épp ő fog engem
vagy én fogom őt leenni?
sapka, sál, meg kispulóver, nagykabát,
harisnya és vastag nadrág, erre jön az overál...
lesz időnk ezt mind felvenni
mielőtt a Nap lemegy?
hurci klubos, puttonyosnak ez a kérdés egyre megy!
ahh, felejtős - én azt mondom - az overál!
hord-visz kabát! közös poncsó! az nekünk a tutkeráj!
nincs egy rongyom... volt a gondom,
de ez múlt már, elszelelt.
kell egy puttony! és azt hordom,
öltöztet a gyermekem.

Hordozós divatbemutató szeptember 20., kedd 18h- Sétatér

P.I.C-EK A SPICCEN

 2011.09.07. 19:31


Az idei szervező csapat komoly küldetést vállalt magára: egy kerekasztal-beszélgetést szervezünk, melynek célja a koraszülött-ellátás bemutatása, tapasztalatcsere, és a kenguru-módszer (Kangaroo Mother Care, KMC) megismertetése a pécsi szülőkkel, érdeklődőkkel. 

A kenguru-módszer korai, megszakítás nélküli és hosszan tartó bőrkontaktust jelent a baba és (elsősorban) az édesanya közt. A babát nem választják el édesanyjától születése után (vagy csak nagyon rövid időre, olyan vizsgálatok idejére, melyek máshogy nem végezhetőek el), hanem ha lehetőség van rá, akkor azonnal, de legkésőbb a baba állapotának stabilizálása után a mellkasára helyezik. A kizárólagos szoptatás (ideális esetben) jellemzi, bár azok az édesanyák is alkalmazhatják, akik egészségügyi vagy egyéb okokból nem tudnak/akarnak szoptatni. A módszer a kórházban megkezdhető és az otthonba bocsájtás után is könnyedén folytatható.


A kenguru-módszer az egészségügyben általában ismert fogalom, Európában a kórházak többségében bevett gyakorlat már, sajnos Magyarországon kevéssé elterjedt. Ezen szeretnénk változtatni
.

A beszélgetésre meghívtuk dr. Schill Beáta neonatológust a Honvédkórházból, dr. Adamovich Károly neonatológust a Gyermekgyógyászati Klinikáról és Fehér Hajnalka gyermek és ifjúsági klinikai és mentálhigiénés szakpszichológust
. A moderátor Fábián Mária szerkesztő-riporter.


A kerekasztal-beszélgetés előtt dr. Schill Beáta rövidfilmje kerül vetítésre, ami a Kenguru-módszer gyakorlati alkalmazását mutatja be. 

A kerekasztal-beszélgetés időpontja szeptember 19-e, hétfő 17.30, helyszíne a Civil Közösségek Háza.

 

 

 

Plakátunk

 2011.09.05. 22:36

 

 Kedves Érdeklődők!

 

2011. szeptember 18-20 között megrendezésre kerül
a III. Pécsi Babahordozó Napok programsorozat.

 

Akinek tetszett tavaly és tavalyelőtt, ajánlja kedves ismerőseinek!

Lesz idén is:

-babahordozási előadás,

-babazene,  Ringató

-hordozós felvonulás, hordozós divatbemutató

-és természetesen az elmaradhatatlan stand, ahol minden érdeklődő megtekintheti és kipróbálhatja a klub hordozóit.

 

Aki szeretne részt venni a szervezésben, írjon nekünk bátran:

hurcibaba - kukac - gmail - pont - com

Köszönjük!

 2010.09.21. 23:56

 Kedves klubtagjaink, érdeklődők, segítők és családtagjaink! 

Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy ekkora érdeklődés övezte a II. Pécsi Babahordozó Napokat! Reméljük mindannyian találtatok érdekes előadásokat, foglalkozásokat, programokat és sikerült kicsit megismerkednetek a babahordozással, a hordozók fajtáival és a kötődő neveléssel.


Köszönet segítőink és szervezőink áldozatos munkájáért, családjainknak a sok háttértámogatásért és előadóinknak, hogy segítségükkel színvonalas programot nyújthattunk.

Részletes beszámolóinkat később  olvashatjátok - láthatjátok. 

 

Fotógaléria itt!

 

Találkozzunk jövőre is, vagy addig is szeretettel várunk a Klubba.

 

Kérünk minden első klubbozót, olvassa végig a klub szabályait, mielőtt eljön!

 

Tombolanyertesek

Aki a helyszínen nem vette át nyereményét, majd átveheti a KANGA Egyesület irodájában keddenként 9-12 óra között az Erreth L. u. 25-ben.
 
(http://kangaegyesulet.hu/)

 ·         A pécsi Babba Hordozóiskolába szóló 1 alkamas családi oktatás – Szabó Ágnes 

·         2 db 5000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Bamberoo oc' hordozóra, Dékány Ágnes felajánlásából – Fehér Évi, Tonte Renáta 

·         1 db 2000 Ft értékű vásárlási utalvány a Misina Sport üzletben – Som Zsuzsi 

·         2 db korcsolyaélezés a Misina Sport üzletben – Kiss Zsófia 

·         2 db belépő a Hullám Fürdőbe a Misina Sport felajánlásából – Gubacsi Barbara 

·         1 db magasságmérő - Kinga 

·         1 db hordozós kifestő gyerekeknek, Fényes Viktória felajánlása - Szandra 

·         1 db 8000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Babbinka' csatos hordozó vásárlására - Szandra 

·         1 db 1000 Ft értékű vásárlási utalvány Felizzy babahordozó vásárlására, Brezina Kinga felajánlása - Linn 

·         1 db 1000 Ft értékű vásárlási utalvány Felizzy Mamilánc vásárlására, Brezina Kinga felajánlása - Borka

·         2 db 3000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Scootababy' csatos babahordozó vásárlására, a Scootababy shop felajánlása – Borka, Linn 

·         2 db Ronimami által készített horgolt babasapka (baldyvera@t-online.hu) egyedileg készül majd a nyertes kívánságára – Szabó Ágnes, Timkó Eszter 

·         2 db 5000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Hajtka' Mei tai vagy csatos babahordozó vásárlására, Beszteri Zsófia felajánlása – Edina, Szabó Ágnes 

·         A pécsi Melinda Gyógyszertár értékes ajándékcsomagja - Ivett 

·         2 db 2000 Ft értékű vásárlási utalvány a Kanga Egyesületnél – Szabó Ágnes, Tihanyi Virág 

·         2×2 db Bóbita Bábszínházba szóló belépő (1 felnőtt+1 gyerek), a Kanga Egyesület felajánlása – Jezermaczki Balázs, Adrab Andrea 

·         Uránia mozijegyek a Bogyó és Babóca c. előadásra, a Kanga Egyesület felajánlása – Adrab Andrea 

·         2×2 db belépő (1 felnőtt+1 gyerek) a Csigaház c. Pannon Filharmónikusok előadásra, a Kanga Egyesület felajánlása – Várnagy Kinga, Edit 

·         1 db gyerek falmászó belépő a Pécsi Sasok Mozgásközpontba, a Kanga Egyesület felajánlása – Kézi Tímea 

·         3 db Momert digitális lázmérő – Nagy Renáta x2, Szandra 

·         1 db GÁgi mei-tai babahordozó, készítette Kondricz Atilláné - Borka 

·         1 db NANDU hordozókendő, Wágner Krisztina felajánlása - Borka

 ·         2 db mosható pelenka és 1 db külső hozzá, Wágner Krisztina felajánlása – Nagy Renáta

Lezajlott az első nap!

 2010.09.20. 10:02

 Tegnap sikeresen lezajlott az első nap!

 

A rettenetes idő ellenére, köszönjük, hogy szép számmal eljöttetek, reméljük jól érezte magát minden kedves vendégünk. Kis élménybeszámolónk:

- Délelőtt Dr. Büki Andrea beszélt új könyvéről, aztán később beszélgetés indult a kötődő nevelés gyakorlati oldaláról is.

- Délután alaposan körbejártuk a mosható pelenkák témáját Haypál Orsolya vezetésével, ámbár e témáról még jó hosszasan tudtunk volna eszmét cserélni, de utána kezdődött a Hordozós Felvonulás!  Az ég is kegyes volt hozzánk, 3 nap után végre elaállt az eső pont akorra, és esernyőre már nem volt szükségünk!

Öt órakor kezdődött a családról szóló pszichológiai előadás-beszélgetés Goldmanné fehér Hajnalka gyermekpszichológussal, és aznapi programunk főként a várandós kismamáknak szóló előadással ért véget a szülésről, dúlaságról Maróy Dittával.

Közben megérkezett a Babycab termékek alkotója, Zsófi is, akinek munkáiban gyönyörködtünk, készülve a mai divatbemutatóra.

Az előadások alatt a gyerekek játszottak, ettek, aludtak - igényük szerint :)

 

 

Saját fotóink az előadásról itt!

Ééés ezt nézzétek: galéria a BAMÁ-n!

 

 

----------------------------------------------------------

A MAI PROGRAMRÓL:

 

Felhívjuk figyelmeteket, hogy szoptatásra alkalmas hely lesz kint a standunknál is, de erre alkalmas szotatós sarok van a Caritas termében is. Pelenkázó csak a Caritas termében van, kint a standnál a hűvös idő miatt nem helyezünk el pelenkázót.

Ma, HÉTFŐN DÉLUTÁN 3-KOR kezdődik a divatbemutató
a Cella Septichora üveges tetejénél.

Rossz hírünk is van: sajnos betegség miatt elmarad ma és holnap is a Ringató foglalkozás.

Helyette KEREKÍTŐ FOGLALKOZÁS LESZ 15.30-TÓL
(ugyanabban az időben).

 

VÁRUNK SZERETETTEL MA IS!

 

 SZEPTEMBER 19-ÉN VASÁRNAP 16.00-KOR INDUL
A CARITAS ELŐL A HORDOZÓS FELVONULÁS!

 

CSATLAKOZZATOK HOZZÁNK MINÉL TÖBBEN,
KEDVES KLUBTÁRSAINK GYERTEK EL MINDNYÁJAN
ÉS HÍVJÁTOK EL SÓGORNŐTÖKET, BARÁTNŐITEKET, SZOMSZÉDASSZONYAITOKAT IS!

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ESŐ ESETÉN IS MEGTARTJUK A FELVONULÁST, HISZEN
HORDOZOTT GYERMEKKEL AZ ESŐ SEM AKADÁLY,
BEFÉRTEK EGY ESERNYŐ ALÁ.

ESŐ ESETÉN HOZZATOK SOK SZÉP SZINES ESERNYŐT!

Médiaszerepléseink

 2010.09.17. 13:59

 Ma délelőtt az M1 Nappali című műsorában a II. Pécsi Babahordozó Napok főszervezője, Bánkiné Dr. Kapi Zsófia beszélt a hordozásról.

 :)

12 perc 30 mp körül indul  

 

 

Tombola!

 2010.09.17. 13:30

 A II. Pécsi Babahordozó napok ideje alatt tombolát lehet venni 200 forintért, sorsolás 21.-én kedden 18.30-kor a Caritas udvarában.

 

Igen értékes, hasznos és szép nyereményeink lesznek, ezúton is köszönjük támogatóinknak a felajánlásokat!

 

 

Tombola nyereményeink listája:

 

  • A pécsi Babba Hordozóiskolába szóló 1 alkamas családi oktatás
  • 2 db 5000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Bamberoo oc' hordozóra, Dékány Ágnes felajánlásából
  • 1 db 2000 Ft értékű vásárlási utalvány a Misina Sport üzletben
  • 2 db korcsolyaélezés a Misina Sport üzletben
  • 2 db belépő a Hullám Fürdőbe a Misina Sport felajánlásából
  • 1 db magasságmérő
  • 1 db hordozós kifestő gyerekeknek, Fényes Viktória felajánlása
  • 1 db 8000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Babbinka' csatos hordozó vásárlására
  • 1 db 1000 Ft értékű vásárlási utalvány Felizzy babahordozó vásárlására, Brezina Kinga felajánlása
  • 1 db 1000 Ft értékű vásárlási utalvány Felizzy Mamilánc vásárlására, Brezina Kinga felajánlása
  • 2 db 3000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Scootababy' csatos babahordozó vásárlására, a Scootababy shop felajánlása
  • 2 db Ronimami által készített horgolt babasapka (baldyvera@t-online.hu) egyedileg készül majd a nyertes kívánságára
  • 2 db 5000 Ft értékű vásárlási utalvány 'Hajtka' Mei tai vagy csatos babahordozó vásárlására, Beszteri Zsófia felajánlása
  • A pécsi Melinda Gyógyszertár értékes ajándékcsomagja
  • 2 db 2000 Ft értékű vásárlási utalvány a Kanga Egyesületnél
  • 2×2 db Bóbita Bábszínházba szóló belépő (1 felnőtt+1 gyerek), a Kanga Egyesület felajánlása
  • Uránia mozijegyek a Bogyó és Babóca c. előadásra, a Kanga Egyesület felajánlása
  • 2×2 db belépő (1 felnőtt+1 gyerek) a Csigaház c. Pannon Filharmónikusok előadásra, a Kanga Egyesület felajánlása
  • 1 db gyerek falmászó belépő a Pécsi Sasok Mozgásközpontba, a Kanga Egyesület felajánlása
  • 3 db Momert digitális lázmérő
  • 1 db GÁgi mei-tai babahordozó, készítette Kondritz Attiláné 
  • 1 db NANDU hordozókendő, Wágner Krisztina felajánlása
  • 2 db mosható pelenka és 1 db külső hozzá, Wágner Krisztina felajánlása

 

Még 4 nap!

 2010.09.14. 23:07

 

 

 

  

 

 

 

 

Már csak pár nap,

és vasárnap kezdődik a

II. Pécsi Babahordozó Napok!


 Egyre többfelé láthatjátok plakátjainkat,
és felkerültünk a pécsikult oldalára is!

(ha rákattintasz, ott is megnézheted részletes programjainkat)

Hívjátok barátnőiteket, anyukapajtásaitokat, szóljatok sógornőtöknek és szomszédasszonyaitoknak is!

Minden programunk megtalálható alábbi társoldalainkon is azért, hogyha elfelejtenétek címeinket, akkor is mindenhogyan ránk találhassatok! 

http://pecsibabahordozonapok.blogspot.com/

http://pecsibabahordozonapok.blog.hu/

http://pecsihordozonapok.blog.hu/

http://pbhn.blog.hu/

http://pbnh.blog.hu/  

Programunk módosult!
A Ringató foglalkozások mindkét nap 
15. 30.-kor kezdődnek.
 

 Minden előadásunk és programunk ingyenes.
A programváltoztatás jogát továbbra is fenntartjuk.
   

Addig is szervezkedünk tovább lelkesen

és reménykedünk a jó időben! 

Várunk szeretettel! 

 

 

Dr. Büki Andrea: Ölelj át!

 2010.09.08. 17:38

 A program ingyenes, a könyvet helyben is meg lehet vásárolni és dedikálásra is van lehetőség.

:)

 

Címkék: programok könyv pécs program baba könyvbemutató szeptember pécsi hordozás caritas sétatér pécsi babahordozó napok hordozó hét hurcibaba

Letölthető plakátok

 2010.09.08. 14:58

Programjaink ingyenesek,  előadásaink nyitottak, kisbabákkal, gyermekekkel is bátran látogathatóak.


Bababarát hely: nyugodtan tudsz szoptatni, pelenkázni.

Letölthető szines szórólap

 

Fekete-fehér szórólap

 

Szines plakát

 

Címkék: programok könyv pécs program baba plakát könyvbemutató szeptember pécsi hordozás caritas sétatér pécsi babahordozó napok hordozó hét hurcibaba

Részletes programjaink

 2010.09.08. 14:42

  2010. szeptember 19 - 21-e között


megrendezésre kerül a


II. Pécsi Babahordozó Napok 


programsorozatunk
a Pécsi Örökség Fesztivál keretein belül.

Színvonalas előadásokkal, bemutatókkal és gyermekprogramokkal várunk minden kedves érdeklődőt!

 

 II. Pécsi Babahordozó Napok

2010. szeptember 19-21.

 

Sétatéri programok a standokon a „Civil szervezetek bemutatkozása” keretében 
2010. szeptember 20-21.  15.00-19.00:


  • Hordozóeszközök bemutatója
  • Kreatív gyerekkuckó
  • Beszélgetések a kötődő nevelésről, igény szerinti szoptatásról, stb.
  • Tombola értékes nyereményekkel

 

Kísérő programok: 
Caritas Előadóterme (Janus P. u. 4.)

 

  • 2010. szeptember 19. 16.00: Hordozós felvonulás a Caritas előadóterme elől 
  • 2010. szeptember 20. 15.00: „A gyermek öltöztet” – hordozós divatbemutató a Cella Septichora fölött 
  • 2010. szeptember 20 és 21. 15.30: Ringató foglalkozás (Baliné Valkai Anita) a Sétatéri standok közelében (rossz idő esetén a Caritas előadótermében)

 

Kiállítások:

 

  •  „Bújj hozzám” ismeretterjesztő kiállítás Szentendrei Antal fotóművész munkáiból, mely a babahordozók különféle típusait mutatja be
  •  „Babahordozás a hétköznapokban” fotókiállítás, mely a babahordozást annak praktikus oldalát előtérbe állítva hivatott bemutatni

 

Előadások a Caritas Előadóteremben
(Janus Pannonius u. 4.)

 

2010. szeptember 19.

  • 10.00: Dr. Büki Andrea, az „Ölelj át!” c. könyv szerzője: előadás és könyvbemutató
  •  15.00: Haypál Orsolya, a Mamami Bolt tanácsadója: A modern kor mosható pelenkái
  •  17.00: Goldmann-né Fehér Hajnalka gyermekpszichológus: Családom és egyéb állatfajták
  •  18.00: Maróy Ditta, szülésznő, dúla: Szülésről, gyermekágyról dúla szemmel

 

2010. szeptember 20.

  • 16.00: Koller Anikó, védőnő: A szoptatás – hitek, tévhitek és a valóság
  •  17.00: Dr. Bereczki-Barna Szilvia, Babba Hordozóiskola: Babahordozás a 21. században 
  • 18.00: Sárosdi Georgina, KANGA Egyesulet: A környezettudatos életmód lehetőségei háztartásainkban

 

2010. szeptember 21.

  • 15.00: Iveszicsné Varga Tünde, védőnő, gyógymasszőr: Babamasszázs 
  • 16.00: Iveszicsné Varga Tünde, védőnő: Babaelsősegély 
  • 17.00: Dr. Németh Zsuzsanna, homeopátiás orvos: Kismamák és gyermekek homeopátiás orvoslása 
  • 18.00: Dr. Montskó Péter, ortopéd szakorvos: A babahordozók ortopédiai szemmel

 

Szervező:
Hurcibaba Klub

 

 

Rendezvényeink, programjaink ingyenesek.

Bababarát hely: kisgyermekekkel is bátran látogatható, tudsz szoptatni és pelenkázni is.

 

 

 

Címkék: programok pécs program kismama baba szeptember pécsi hordozás caritas sétatér pécsi babahordozó napok hordozó hét hurcibaba

  „Szeretnél hordozni, de nem tudod, melyik hordozó a legjobb neked és a babádnak? Megijedtél a bonyolultnak tűnő leírásoktól? Szeretnéd tudni, hogy helyesen hordozod-e kisbabádat? Akkor gyere, és kötözz velünk!”

 Ez a jelmondata annak az egyre növekvő tábornak, mely a Hurcibaba Klub tagjaiból áll, akik idén is megrendezik a hivatalos hordozóheti rendezvényeket városunkban. A Nemzetközi Babahordozó Hét kezdeményezője a Babywearing International Inc. nonprofit szervezet, és a TheBabywearer.com weboldal csapata.

 Először 2008 őszén rendezték meg a világ számos országában, Afrika kivételével az összes kontinensen az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Thaiföldön, Malajziában, valamint Európa 9 országában, köztük Magyarországon. Nálunk ekkor a mamami.hu internetes fórum csapata még csak Budapesten szervezett programokat, tavaly azonban már az ország 19 kisebb-nagyobb városában, többek között Budapesten, Veszprémben, Székesfehérváron, Egerben, Szombathelyen, Szekszárdon, Miskolcon, Esztergomban, Sopronban és Pécsett is színvonalas és ötletes programokkal várták a szervezők a hordozás iránt érdeklődőket.

  Idén a Nemzetközi Babahordozó Hét hivatalos időpontja 2010. október 6-12., Pécsett azonban a speciális programokhoz (Pécsi Örökség Fesztivál - Civil Napok) illeszkedve korábban, 2010. szeptember 19-21-ig szervezzük meg a II. Pécsi Babahordozó Napokat.

 KANGA Egyesülettel karöltve a Hurcibaba Klub tagjai, a hordozás iránt elkötelezett pécsi édesanyák társadalmi munkában, nonprofit céllal szervezik a kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló programokat és előadásokat, melyekre várják mindazokat, akik hiteles szakemberektől (orthopéd szakorvos, pszichiáter, gyermekpszichológus, védőnő, dúla, pelenkázási tanácsadó) szeretnének informálódni a hordozás fizikai és lelki hatásairól mind a gyermekre, mind a hordozó személyre nézve.

 Ahogy tavaly is, idén is megteinthető és kipróbálhtó a Hurcibaba Klub közel 50 csúcsminőségű, világmárkás hordozóeszköze, Mei Tai-ok, csatos hordozók, babaerszények, karikás, szövött és rugalmas hordozókendők színes-széles skálája.

 Ma már Magyarországon is a babakelengye része a hordozókendő, de sokan nem tudják, hogyan kössék meg. A Babahordozó Napok programjain a próbálgatásban és a megfelelő hordozóeszköz kiválasztásában gyakorlott szaktanácsadóink pontos információkkal, tanácsadással segítenek.

Várunk szeretettel 2010. szeptember 19-21-ig a belvárosban a Sétatéren, és a Caritas előadótermében (Janus P. u. 4.), részletes programjainkért kattints a

http://pecsibabahordozonapok.blogspot.com/

címre!

Bánkiné dr. Kapi Zsófia (főszerező) és Dr. Bereczki-Barna Szilvia (Hurcibaba Klub vezetője)

2010. szeptember 19- 21-e között megrendezésre kerül a Pécsi Babahordozó Napok 2010 elnevezésű programsorozatunk.

 

 

Rendezvényeink, programjaink ingyenesek.

Bababarát hely: kisgyermekekkel is bátran látogatható, tudsz szoptatni és pelenkázni is.

 

 

Címkék: programok pécs program baba szeptember pécsi hordozás caritas sétatér pécsi babahordozó napok hordozó hét hurcibaba

süti beállítások módosítása